3. Navigálás „vakon”

Kétségtelen tény, hogy a Tuhu térképen sokkal több földút és ösvény van feltüntetve, mint az iGO-n. Tény azonban az is, hogy könnyen kerülhet olyan helyzetbe a kesser, hogy egyik térképen sincs jelölt út, így „vakon” kell navigálnia.
Nézzük, hogyan oldják meg ezt a feladatot a készülékek. A Garmin több lehetőséget kínál. Én ezt szoktam használni/látni. (A piros „Célpont” és a nyíl nem látható a képernyőn. Azt utólag írtam oda)

A kis fekete háromszög azt mutatja, hogy én hol állok éppen. A ládaikon egyértelmű. A köztük lévő lila vonal irányt mutat. Ahogy fordulok a készülékkel, úgy fordul a vonal is. Így mindig látom, hogy tőlem milyen irányban van a láda. A „mindig” persze nem teljesen igaz, mert néha összevissza ugrál az iránytű. Jelen példa szerint a haladási irányomtól kicsit balra, 165 méterre van a célpont. A „Pontos idő” helyén megjeleníthető más adat is, például a magasság. Nekem a „Cél távolsága” a legfontosabb.

Ahogy közeledek a célpont felé, úgy csökken a távolság. Közben a csiganyál azt is mutatja, hogy merre haladtam. Egyszerű, egyértelmű kijelzés.




A Mio, ellentétben a Garminnal, nem húz vonalat a helyemet jelölő kék nyíl és a célpont közé. Ilyen navigáláskor az „Útratartás” funkciót is kikapcsolom. Bekapcsolom azonban a nyomvonal mentését, és meg is jelenítem a képernyőn. Így a kék vonal mutatja merre jártam. Ez megmutatja mikor haladok a láda irányába, és mikor nem. A távolságot is úgy kell megbecsülni a képernyő alján látható skála segítségével.
Az alábbi képen látható, hogy nem pontosan a körülbelül 200 méterre lévő célpont felé haladok. Ezért erősen jobbra kell tartanom, ha a környezet engedi.


Itt mentem egy szép nagy kört (természetesen csak a fénykép kedvéért). Ha mégis valami hasonló kanyart kell tenni egy útba eső akadály miatt, akkor is jól látni, hogy merre van a láda.


Itt meg túlságosan jobbra tartottam.


Ha már ilyen közel vagyok a ládához, akkor érdemes nagyítani a képen, mert könnyebb megsaccolni a távolságot, ami körülbelül 80-90 méter lehet.

Én így szoktam navigálni. Biztosan van egyéb, sőt talán jobb módja is, de azt még nem ismerem.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Sziasztok!
Én lassan egy éve Mio P550-est használok. Mivel időhiány (vagy inkább lustaság) okán még mindig nem tudom 100 %-ig használni azt, módszerem a keresésre a következő. A cél közelében ill.amikor a kocsiból kiszállok (ez lehet több km is),átállítom a koo-ákra a készüléket,előveszem az iránytűmet (Silva) és egyszerűen bemérem a helyes irányt. Ha nem is m-re,de elég jó közelítéssel megbecsülhető a hátralevő táv. Nekem bevált ez a módszer.
K97J02